Atya-úr-isten.

Asszem, ebbe a képbe én most belehaltam.

(via Cracked)

how i met your tumblr

nfol:

sztupy:

eltiron:

neukurucz:

egyedi-eset:

zsoti:

fkv-1td:

ezredikpeti:

zamatos-zamat:

k0nyveslany:

macskaszemu:

lobeltunkvan:

viteez:

freeg0csej:

bfmobp:

rentsocsem:

tumblr is the new black

the big tumblr theory

Tumblr a város szélén.

guldenburgok tumblre

a tumblr ahol élünk

Tumblr of interest

Game of thumblrs

Tumblrfornication

t⋅u⋅m⋅b⋅l⋅r⋅s

tumblr strikes back

Tumbli-doo-be-doooooo

Tumb és Támblör

House of Tumblr

Doctor Tumblr

Sátántumblr

Tumblr the Dome

Tumblr Who

(Source: dreffcode)

(Reblogged from nfol)

A legfontosabb tételekkel kezdték az ételek felsorolàsàt.

Random beszélgetések nyaralàs közben az autóban Vol. 49

Szituàció: Siófok felől érkezve észrevesszük, hogy Balatonőszöd tàbla utàn kb 600 méterrel màr jön is az àthúzott Balatonőszöd tàbla.

Aurora: Hű, de rövid ez a Balatonőszöd

Én: Hàt, ennyi idő alatt még egy beszédet se lehet elmondani.

"Műviràg wifijelszóval" - digitàlis technika, 2014

Minden emberi számítás szerint péntek délután van.

(Source: inzertbreaks)

(Reblogged from nihil-est)

Album-merítés part 36

Tricky - False Idols (2013)

Tricky még a Mezzanine előtt kivált a Massive Attackből, de a trip-hop műfaját és hangulatát nem felejtette el - jelesül, hogy a False Idols eléggé hasonlít helyenként a Massive Attack hangzásvilágára - ennek nyilván az lehet az oka, hogy a MA hangzásvilágának azt a részét ő adta hozzá a csapathoz. Ennek ellenére a Mezzanine trackjeihez hasonló dalokat is találunk, mint például a Valentine, de van szinte vidám, lendületes és dallamos szerzményünk is (Is that Your Life). Nagyon csípem például a Does It-et, ami Mezzanine és a Heligoland közül bármelyikre elmenne.

A False Idols nem hozza egy Massive Attack album konzisztenciáját, de a jó trackek nagyon jók, és simán bármikor hallgathatók. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a MA-t és úgy általában az alteratív elektronikus zenét - valamit biztos találtok rajta, ami bejön. 7/10

Jimmy Eat World - Damage (2013)

A Jimmy Eat World pályafutásának követésére egy okom van: a The Middle című track még 2002-ből. Azóta reménykedem azon, hogy nem One Hit Wonder csapatról van szó, hallgattam is tőlük pár albumot már, de egyelőre még nem sikerült meggyőzniük. Lehetőséget azonban adtam a Damage-nek is, lássuk, mutatott-e valamit, ami legalább hasonló az említett ikonikus dalhoz.

Ezzel az albummal megint az a baj, hogy ilyen feelgood rockegyüttesből Mississippi-t lehetne rekeszteni odaát az Államokban, szóval a hangzáshoz mindig hozzá kell tenni valami igazán kreatívat ahhoz, hogy üssön. Ez a The Middle esetében sikerült is, de a Damage dalai ahhoz képest álmos lajhárokként nyújtózkodnak a fán, és abszolút semmi olyat nem mutatnak, ami miatt az egész albumot feljebb tudnám értékelni egy ötösnél. Jellegtelenebbnél jellegtelenebb trackek váltják egymást, amelyek még csak nem is kicsattanóan vidámak, hanem ezzel a visszafogott vokállal majdhogynem inkább depresszívnek is nevezhetők néhol (a Lean hallgatása közben majdnem elment az életkedvem is). A JEW ehhez nem ért egyáltalán, és fel nem foghatom, minek próbálták egyáltalán ezt a vonalat erőltetni. Konklúzió: nem érintett meg egyáltalán. Nem kimondottan rossz zene ez, csak olyan inspirálatlan és indifferens. - 5/10

Sick Puppies - Connect (2013)

Most ott kéne kezdenem, hogy műfajilag behatárolom ezt az albumot, hogy az, aki nem hallott még semmit a beteg kiskutyáktól, az is tudja, mire számítson. És elég nagy bajban vagyok, mert a dalok nagy része a Daughtry-féle populáris rockot ötvözi itt-ott metálelemekkel, viszont van pár vadhajtás, amik bár dallamosak maradnak, mégiscsak elvetemült metálhoz hasonlíthatóak inkább (The Trick the Devil Did, Gunfight, What Are You Thinking). Az összkép viszont meglepően kiegyensúlyozott, már ami a trackek minőségét illeti: mindegyik abszolút vállalható, bár megváltani a világot egyik sem fogja, egy kellemes színvonalat mindegyik tart. A két legjobb a No Mercy és a Gunfight, ezeket ajánlanám lakmuszpapírnak használni. Én egy hetesben állapodtam meg az albummal. 7/10

Soil - Whole (2013)

A Soiltól a 2004-es Redefine album esztelenül jól sikerült, azt mindenképpen ajánlanám mindenkinek, akinek a metál műfaja nem idegen. Ja, merthogy a Soil metált játszik, méghozzá nem is feltétlenül annyira a populáris fajtából, mondjuk annyira nem hörgős mint a Soilwork, inkább a Disturbed-höz, a Shinedown-hoz, a Godsmackhez és a Sevendusthoz tudnám hasonlítani. Namost ezekkel a bandákkal ugye az a baj, hogy nagyon hasonlóan hangzanak egymáshoz, maximum az énekes hangjából lehet megállapítani, hogy az ember Sevendustot vagy Soilt hallgat éppen, úgyhogy valami extrát kell mutatni ahhoz, hogy kiemelkedjen az adott album a mezőnybúl. Ez a Redefine esetében sikerült a Soil-nak, úgyhogy adtam ennek is egy esélyt - de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Én többet várnék, de el tudom képzelni, hogy a metálrajongók nagy része lehülyéz, hogy dehát ez tökjó, én viszont nem érzek ezekben a trackekben semmi inspirálót. Aki “mindegy, csak metál legyen” üzemmódban hallgat zenét, az nyugodtan szerezze be, másnak viszont nem tudom jó szívvel ajánlani. A legjobb track számomra az Ugly volt, mert abban csillant valami kreativitás, a többi mondjuk valami agresszív verekedős játék trailere alá persze simán elmenne, de nagyon felejthetőek, és így az egész album az lett. - 5/10

Sophie-Ellis Bextor - Wanderlust (2014)

Sophie hangját mindenki már a Groovejet-nél megkedvelte, nekem meg az is bejött, hogy Armin van Buuren-nel nem egyszer keveredett kollaborációba, úgyhogy meghallgattam a Wanderlust-ot is, de… mindig megdöbbenek, hogy miért van az, hogy nagyon jó hangú énekesnők nem képesek olyan dalszerzőket találni, akik jó dalokat írnának nekik. Ilyen szempontból Spiller nem is számít, mivel ő a Groovejet-et már valami három évvel azelőtt megírta, hogy felfedezte volna Sophie-t, csak keresett hozzá egy hangot, ami emblematikussá teszi. A Wanderlust esetében meg van egy bizonyítottan emblematikus hangunk, aki szenved, mert nem kap semmi olyan alapanyagot, amit esélye lenne emblematikussá tenni. Nem azzal van a baj, hogy az AvB-s kollaborációktól eltérően, itt lassú, ballada-jellegű számokkal operálnak a készítők, hanem inkább azzal, hogy ezek a balladák baromi álmosak és jellegtelenek. Sophie hangja persze jó, de csak még fájdalmasabbá teszi és kihangsúlyozza a tényt, hogy a dalok nem jók. A 13 Little Dolls hozza azt a stílust, amiből értelmesebb lett volna egy albumot összehozni ehelyett az unalomdömping helyett. Merthogy nem egy tracket kellett többször visszatekernem, hogy elölről halljam, mert a háttérzajba tökéletesen belesimultak. Aki szereti Sophie hangját, az tehet vele egy próbát, de sok jóra nem érdemes ebben az esetben sem számítani - 4/10 - amúgy 5/10 lett volna, de egy pontot még dühből levonok azért, mert ebben a hangban ennél sokkal több lehetőség lett volna.

 

Jön az új Unreal Tournament ezerrel, és már van belőle nagyon pre-pre-pre-pre-pre alpha gameplay videó.

Hát, a fizika kb hasonlónak tűnik az eredetihez, ami pluszpont, de a fegyverek és a feliratok designja kopipésztelve lett az UT2004-UT3-ból, ami remélem tényleg csak azért van így, mert ez még csak arra készült, hogy a fizikát lehessen teszelni, és nem marad ilyen. Ne maradjon ilyen, mert ez így nagyon igénytelen.

Mivel free lesz, ezért biztosan kipróbálom majd online, de nem tudom, hogy tudja-e majd hozni azt a klasszikus UT99 CTF élményt, ami nekem máig a legfantasztikusabb multiplayer élményem volt a fénykorban. A TF2 néha közelíti, de túllépni sosem tudta/tudja.